
Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi

A jelentések szerint március 1-jén Nasszer Makarem Sirázi nagyajatollah fatvát adott ki, amelyben „szent háborúra” szólít fel az Egyesült Államok és Izrael ellen. A vallási döntést az iráni állami hírügynökség, a Tasnim News Agency ismertette - írta meg az Euronews.
A fatva – amely az iszlám vallásjogban magas rangú vallási vezető által kiadott, a hívekre nézve kötelező érvényű állásfoglalás – minden muszlim számára kötelességként jelölte meg a „mártír vérének megbosszulását”, és az Egyesült Államokat, valamint Izraelt nevezte meg fő felelősként.
Szakértők arra emlékeztetnek: Teherán korábban is alkalmazta a fatvát politikai és terrorcélú nyomásgyakorlás eszközeként. 1989-ben például Ruhollah Khomeini fatvát adott ki Salman Rushdie író ellen, amely világszerte erőszakos támadásokhoz vezetett fordítók és kiadók ellen, és amelynek következményei évtizedekkel később is érezhetők voltak.
„Magas a spontán és alvó sejtes támadások kockázata”
Heiko Heinisch terrorizmus-kutató szerint „viszonylag magas” a spontán, magányos elkövetők által végrehajtott támadások, illetve az alvó sejtek aktiválódásának kockázata. Úgy véli, a fatva legitimációt és ideológiai lökést adhat olyan személyeknek vagy csoportoknak, akik eddig passzívak voltak.
Hasonlóan fogalmazott Nicolas Stockhammer terrorizmus-kutató is, aki szerint a döntés „gyorsító tényező” lehet Európában. A fatva nemcsak közvetlen utasításként értelmezhető, hanem jelzésként is szolgálhat a már létező, transznacionális támogatói hálózatok számára.
Heiko Teggatz, a Német Szövetségi Rendőrségi Szakszervezet vezetője arra figyelmeztetett: nem zárható ki, hogy Irán embereket küld világszerte izraeli és amerikai létesítmények elleni támadások végrehajtására.
Németország fokozott készültségben
A német hatóságok közlése szerint jelenleg nincs konkrét, azonnali fenyegetésre utaló bizonyíték, ugyanakkor a helyzet „bármikor változhat”. Az Észak-Rajna–Vesztfália tartományi belügyminisztérium hangsúlyozta: a dinamikus nemzetközi fejlemények miatt a fenyegetettségi szint gyorsan módosulhat.
Herbert Reul tartományi belügyminiszter kijelentette: amennyiben új információ merül fel, azonnal szigorítják a biztonsági intézkedéseket. Bajorország belügyminisztere, Joachim Herrmann pedig arról beszélt, hogy a biztonsági szervek folyamatosan figyelik a fejleményeket.
A szakértők szerint Németország különösen érzékeny terep, mivel jelentős, az iráni Forradalmi Gárdához köthető hálózatok működnek az országban. Korábban több, iráni háttérrel összefüggésbe hozott támadási kísérlet is történt, köztük zsinagógák és zsidó vallási vezetők elleni akciók.
Hosszú távú fenyegetés?
Heinisch szerint 1979 óta több mint száz, Iránhoz köthető, végrehajtott vagy meghiúsított támadást regisztráltak Európában. Egy brit hírszerzési jelentés szerint 2022 óta mintegy húsz iráni hátterű merényletkísérlet történt az Egyesült Királyságban.
A szakértők egy része a Forradalmi Gárda terrorszervezeti listára helyezését és az iráni rezsimhez köthető vallási intézmények bezárását sürgeti Európában. Mások a migrációs programok szigorítását is felvetették.
A német belügyi tárca közlése szerint minden biztonsági szerv „magas készültségben” van, és folyamatosan értékeli a fenyegetettségi helyzetet. A hatóságok hangsúlyozzák: konkrét fenyegetés jelenleg nem ismert, de a helyzet gyorsan eszkalálódhat.
A nyitókép illusztráció (Shutterstock)
Kapcsolódó tartalom:

Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi

Kalóztámadás ért egy teherhajót Szomália közelében

Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

Magyar bűnözőt tepertek le a rendőrök egy külföldi áruházban, hihetetlen részletek derültek ki

Texasban halálos áldozatokat is követelt a tornádó

Vád alá helyezik hétfőn a Donald Trump részvételével tartott gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit

Tovább növekedett az erdő- és bozóttüzek kiterjedése az egyesült államokbeli Georgia államban

Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe

Lezárták a népszerű dunai rakpartot, tűzszerészek lepték el a környéket

Többen meghaltak a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban

Kolumbiában többen meghaltak egy bombamerényletben az ország délnyugati részén

Elszakadt a "katapult" kábele, videón a pénteki hátborzongató baleset