
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Rémálommá vált egy brit nő kéthetes thaiföldi kiruccanása, amikor a nyaralás végéhez közeledve súlyos balesetet szenvedett.
A Daily Mail csütörtöki cikkében azt írta, az 56 éves Jo Ingram és férje egy tengerparti lovagláson vettek részt Krabi tartományban. Az asszony egy rossz mozdulatnak köszönhetően lezuhant a póni hátáról, és a homokra esett. A kórházban több törést és gerincsérülést is megállapítottak nála, ami miatt azonnali műtétre volt szükség.
Az ellátás megkezdéséhez 12 ezer fontot, azaz több mint 5 millió forintot kifizettettek a házaspárral. Ezután felvették a kapcsolatot a biztosítójukkal, amely közölte, hogy a lovaglás extrém sportnak minősül, így nem adnak egy fillért sem, vagyis önerőből kell finanszírozniuk a teljes költséget a kirándulóknak.
Az asszony férje elismerte, az ő hibájuk, hogy nem olvasták el alaposan az apró betűs részt, ugyanakkor a tengerparti sétalovaglást nem érezte egyáltalán extrém sportnak.
A házaspár azóta is Thaiföldön van, az egyre halmozódó költségek miatt pedig egy online adománygyűjtést is indítottak. Jelenleg már 21 ezer fontra, vagyis közel 9,5 millió forintra rúgnak a számlák.
Az orvosok figyelmeztették Jot, hogy az operáció után két hétig biztosan nem ülhet repülőre. Hosszú felépülésnek néz elébe, jelenleg fizioterápiára jár, és csak járókeret segítségével tud közlekedni.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott