
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Ismét felkerült egy videó a Telegramra, amelyen az ukrajnai kényszersorozás látható. A térfigyelő kamerák felvételén egy férfi tűnik fel, aki kerékpárral halad egy ungvári utcán Kárpátalján.
A felvételen az látszik, hogy a férfi hirtelen megáll, eldobja a kerékpárját, majd futásnak ered. Rövid időn belül több sorozó katona is feltűnik, akik üldözőbe veszik.
A férfi végül egy nyitott kapun keresztül bemenekül egy udvarba. A katonák nem követik tovább, így ezúttal sikerült elkerülnie az elfogást.
Az utóbbi időben egyre több hasonló felvétel kerül nyilvánosságra, amelyeken az ukrajnai mozgósítás során alkalmazott erőszakos intézkedések láthatók. Egyre kifinomultabb és egyben aggasztóbb módszereket is bevetnek: a legfrissebb hírek szerint a toborzók már társkereső alkalmazásokon keresztül próbálják elérni a férfiakat, hogy besorozzák őket.
A módszer lényege egyszerű: a toborzók kapcsolatba lépnek a férfiakkal, majd személyes találkozót beszélnek meg. A találkozó azonban nem a megszokott módon zajlik.
Lembergből is előkerült egy felvétel: a katonai toborzók intézkedés közben két férfival szemben is erőszakosan léptek fel, miközben egy harmadik kétségbeesésében egy furgon alá bújva próbált elrejtőzni előlük.
Magyar Péter 2024 óta folytat egyeztetéseket ukrán vezetőkkel, és kijevi látogatása során több találkozón is részt vett, amelyek részleteit nem hozta nyilvánosságra. A rendelkezésre álló információk szerint találkozott egy ukrán titkosszolgálati személlyel, valamint feltehetően Volodimir Zelenszkij környezetéhez tartozó szereplőkkel is. Látogatásának pontos célja és eredményei nem ismertek, ezekre legfeljebb a későbbi események alapján lehet következtetni.
Az ellenzéki politikus a 2026-os müncheni biztonságpolitikai konferencián is részt vett, ahol egy időben tartózkodott Zelenszkijjel. Bár hivatalosan nem erősítették meg, hogy találkoztak volna, ezt egyik fél sem cáfolta, miközben Magyar Péter több bejegyzést is megosztott a helyszínről a közösségi médiában.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott