
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A hadsereg szerint mintegy száz vadászgép több mint kétszázötven bombát dobott le az épületegyüttestre. A célba vett épületek között szerepelt Irán elnöki hivatala, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács központja, egy komplexum, amelyet Irán „legfelsőbb fóruma” használt ülésekre, valamint egy, „az iráni hadsereg tisztjeinek képzésére szolgáló intézmény”.
A kormányzati komplexum Irán egyik legjobban védett objektuma volt, és több utcára kiterjed Teherán szívében
– áll a közleményben, amely a helyszínt „az iráni terrorrezsim legfontosabb és legközpontibb főhadiszállásának” nevezte.
A hadsereg szerint „a terrorrezsim vezetői és biztonsági tisztségviselői rendszeresen a komplexumban találkoztak, és onnan irányították – többek között – az iráni nukleáris programmal, valamint az Izrael megsemmisítését szolgáló tervvel kapcsolatos helyzetértékeléseket”.
A katonaság megerősítette, hogy röviddel ezelőtt légicsapást hajtott végre Bejrútban, Libanon fővárosában is, amelynek célpontjai „a Hezbollah terrorszervezet parancsnokai” voltak.
Az elmúlt nap során a katonaság közlése szerint a Hezbollah több mint százhatvan célpontját támadták Dél-Libanonban, köztük a szervezet tagjait. A Hezbollah harcosait és az elit Radván-erő tagjait, valamint Izrael elleni támadások előkészítésére használt irányítóközpontokat is lőttek.
Közben a libanoni sajtó újabb csapásokról számol be Dél-Libanonban, ahol az izraeli hadsereg ismételten távozásra szólította fel a térség több tucat falujának lakóit.
Nyitókép: X

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott