2026. március 01. vasárnap, Albin
14°C Budapest

Iráni légicsapás érte a dubaji repülőteret, magyarok is veszélyben lehetnek

Iráni légicsapás érte a dubaji repülőteret, magyarok is veszélyben lehetnek
Fekete füstoszlop jelezte Dubajban, hogy Irán ismét lecsapott a helyi nemzetközi reptérre, amely már másodszor lett rakétatámadás célpontja, miközben Teherán „a történelem legintenzívebb hadműveletét" hajtja végre – válaszul arra, hogy az amerikai–izraeli csapások végeztek Ali Hámenei iráni legfelsőbb vezetővel.
2026. március 01., vasárnap 14:03
Vágólapra másolva!

A világ egyik legforgalmasabb légi csomópontján négy embert láttak el, az utasokat pedig evakuálták, de felkészültek a további iráni támadásokra.

•    Az Egyesült Államok és Izrael szombat reggel támadást indított Irán ellen.
•    Szakértők szerint a háború több napig, akár hetekig is elhúzódhat, miközben a világ vezetői azonnali megoldást sürgetnek.
•    Évek óta nem látott mértékben megugrott a kőolaj ára.
•    Irán közölte, hogy lezárja a Hormuzi-szorost, ahol a globális olajszállítás húsz százalékát bonyolítják le.
•    Orbán Viktor szombat este bejelentette, a közel-keleti helyzet miatt megemelték Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét.
•    A háború eszkalálódni látszik: Az Egyesült Arab Emírségekben rakétatámadásban meghalt egy ember, a katari Dubajban találat ért egy luxusszállodát, Bahrein sincs biztonságban.
•    Először Donald Trump, majd az iráni állami média is bejelentette, hogy a szombati támadásokban meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője.
•    Az ajatollah halála után Irán megtorlást ígért, válaszul Donald Trump olyan csapásokat helyezett kilátásba, „amilyet a világ még nem látott”.

Másodszor is iráni légicsapás érte a dubaji nemzetközi repülőteret, miután Irán az amerikai–izraeli légicsapásokra válaszul szisztematikus megtorlóhadjáratba kezdett a Közel-Keleten. A támadás következtében fekete füstoszlop csapott fel a dubaji reptér felett, a helyi médiaértesülések szerint a légikikötő egyik csarnoka kisebb károkat szenvedett az incidensben. Közölték, hogy a mentőcsapatok azonnal a helyszínre vonultak, akik négy sérült dolgozót láttak el. A terminálokon az utasokat a korábban életbe léptetett készenléti tervek alapján már előzetesen evakuálták − írja a Mirror.


A repülőtér mellett a Dzsebel Ali kikötő is célponttá vált, ez a stratégiai fontosságú létesítmény korábban az amerikai haditengerészet egyik támaszpontjaként is szolgált. Az Egyesült Arab Emírségek védelmi minisztériuma közzé tette, hogy az elmúlt napokban Irán összesen 137 ballisztikus rakétát lőtt ki az ország területe felé, amelyek közül a légvédelmi rendszerek 132-t megsemmisítettek, öt pedig a Perzsa-öbölbe csapódott. Emellett 209 kamikaze drónt is bevetett Teherán: ezek közül 195-öt sikerült elfogni, 14 azonban átjutott a védelmen, és kisebb károkat okozott.

Teherán senkit sem kímél a térségben

Az iráni offenzíva hátterében az áll, hogy az amerikai–izraeli közös csapások végeztek Ali Hámenei iráni legfelsőbb vezetővel és négy családtagjával, valamint legalább két magas rangú katonai parancsnok életével. Teherán azóta „a történelem legintenzívebb offenzív hadműveletét” hirdette meg, és azt állítja, hogy eddig 27 amerikai katonai bázisra mért csapásokat a régióban.

A pusztítás nem kíméli a szomszédos országokat sem: Katar fővárosában, Dohában immár második napja hallani robbanásokat, Ománban pedig szombaton szólaltak meg először a szirénák, valamint vasárnap már az ország partjainál egy olajszállító hajót is megtámadtak.

Dubaj különösen érzékeny pont ebben a konfliktusban, ugyanis az Európa és Ázsia közötti légi közlekedés egyik legfontosabb csomópontja, amely az izraeli−amerikai−iráni konfliktus miatt most fokozott készültségben várja a következő órákat.

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa közkedvelt úti célja a magyaroknak, a közel-keleti konfliktus pillanatában is nagyon sokan tartózkodnak a helyszínen. Egy Dubajban élő magyar ingatlanközvetítő lapunknak beszélt arról, hogy milyen most ott a hangulat, akkor még nem pánikoltak az emberek.

Forrás: Index / Nyitókép: X

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk