
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Az Origo számolt be arról, hogy egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi kért segítséget Orbán Viktor miniszterelnöktől és Szijjártó Péter külgazdaság és külügyminisztertől.
Román Albert üzenetében elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán „emberrablói” vitték el akarata ellenére a frontra. Azonban ott megsérült, és hiába kérte a hatóságokat, nem kapott segítséget.
Mint fogalmazott,
az ukrán hatóságokat hiába kértem, könyörögtem, nem segítettek rajtam, nem küldtek evakuációt.
Román szerint az orosz katonák segítettek rajta, ellátták a sebeit és jelenleg is fogva tartják. A férfi a videója utolsó mondatában Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva azt kérte, hogy vigyék haza Magyarországra.
A férfi videós üzenetét itt tekintheti meg:
Embervadászat folyik Ukrajnában
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, megannyi drámai felvétel is igazolja, hogy kegyetlenül hurcolják el a frontra az embereket Ukrajnában.
A toborzótisztek szó szerint vadásznak a férfiakra az ukrán települések utcáin. Senkit és semmit nem kímélnek, ütik-verik áldozataikat.
A jogellenes és erőszakos eljárásoknak pedig már magyar halálos áldozatai is vannak. A beregszászi magyar férfit, Sebestyén Józsefet erőszakkal sorozták be, és a toborzótisztek által elszenvedett bántalmazások következtében halt meg még a nyár folyamán.
2026 februárjában egy újabb magyar áldozatot követelt az ukrán kényszersorozás. Rebán Zsoltot, 41 éves, súlyos szívbeteg férfit orvosi felmentése ellenére hurcolták el a kiképzésre.
De a TCK toborzói nyíregyházi születésű, kárpátaljai magyart is elragadtak már, míg egy másik magyar férfit Balogh Lajost úgy rabolták el társával, hogy volt felmentése.
Nyitókép: Képernyőmentés

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott