
Iráni légicsapás érte a dubaji repülőteret, magyarok is veszélyben lehetnek

Egy Facebookon közzétett videó és a hozzá tartozó bejegyzés szerint Karacsiban, Pakisztánban több ezer ember vonult utcára, hogy az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni légicsapásai ellen tiltakozzon.
A beszámoló alapján a tüntetők megtámadták az amerikai nagykövetséget, a rendőrség pedig tüzet nyitott a tömegre. A bejegyzés szerint legalább kilencen meghaltak és többtucatnyian megsérültek.
A közlés szerint Afganisztánban több ezer ember csapott össze a rendőrséggel, miközben az amerikai nagykövetséghez próbáltak eljutni.
A bejegyzés Athénról is említést tett, ahol több ezren gyűltek össze az amerikai nagykövetség előtt, hogy Irán bombázása ellen tüntessenek.
Srinagarban, Indiában szintén több ezer ember vonult utcára, ahol az amerikai és izraeli imperializmus ellen skandáltak jelszavakat
– áll a közösségi oldalon megosztott beszámolóban.
Nyitókép: Facebook-bejegyzés képernyőmentés

Iráni légicsapás érte a dubaji repülőteret, magyarok is veszélyben lehetnek

Dubajt és Abu-Dzabit is elérték az iráni csapások, halálos áldozat is van + videó

Káosz és rettegés lett úrrá Dubajban + videó

Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek

Súlyos bizonytalanság, meredeken emelkedő árak – évtizedek óta nem látott válság jöhet az olajpiacon

Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt

Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben

A rendszerüzemeltető ukrán vállalat buktatta le Zelenszkijt: semmi baja a Barátság kőolajvezetéknek!

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Rakétatámadás után lángba borult egy dubaji luxushotel + videó

Az ukrán politológus fordítva ül a lovon: megfenyegette Orbán Viktort, aki szerinte folyton követelőzik, és nem adott semmit Ukrajnának (VIDEÓ)