
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A blogger szerint Orbán Viktor „megbüntette” Ukrajnát azzal, hogy blokkolta a már megszavazott, 90 milliárd eurós uniós hitel folyósítását.
Úgy fogalmazott: a helyzet ugyan kellemetlen, de nem tragikus, mert Svédország támogatást nyújt, Nagy-Britannia pedig az Európai Unión kívülről is segíti Ukrajnát. Hozzátette: szerinte az ügy egyben az Európai Unió „tesztje” is, amely végül meg fogja oldani a finanszírozási kérdést.
Szazonov arról is beszélt, hogy Európa biztonsága Ukrajna harcától függ, és amennyiben Ukrajna és Oroszország békét kötne, az szerinte növekvő fenyegetést jelentene az uniós országokra nézve.
A félelem nem túl produktív, de nagyon jól motivál
– fogalmazott.
Felvetette azt is: ha az EU egy évre befagyasztaná Magyarország összes finanszírozását, az szerinte más gondolkodásra késztetné Budapestet.
A videóban Szazonov kitért arra is, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter is kijelentette: amíg Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéket, Magyarország nem szállít dízelüzemanyagot, és, ha szükséges, – Szlovákiához hasonlóan – leállítja az áramellátást, és blokkol minden Ukrajnának szánt segítséget.
Az ukrán katona szerint a magyar kormány azt állítja, hogy Ukrajna és „Brüsszel” összejátszik a magyar ellenzékkel annak érdekében, hogy az április 12-i választásokon legyőzzék a Fideszt. Szazonov erre reagálva azt mondta: ha az orosz–magyar olajvezeték leállása üzemanyagár-emelkedéshez és ezáltal Orbán Viktor választási vereségéhez vezethet, akkor ez „nem is kijelentés, hanem egy jó ötlet”.
Köszönjük, végrehajtjuk
– zárta gondolatmenetét ironikus hangnemben.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott