
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A jelentésben aláhúzzák, hogy a súlyos időjárási körülmények összesen mintegy másfélmillió embert érintenek, beleértve 170 ezer belső menekültet is - áll az MTI közleményében.
Az összeállítók kiemelték Madagaszkárt, ahol a szigetre egymás után lesújtó két ciklon nyomán súlyos károk keletkeztek a kritikus infrastruktúrában és körülbelül 475 ezer embernek van szüksége humanitárius segítségre. A Fytia és Gezani ciklonnal összefüggésben a madagaszkári katasztrófavédelem legkevesebb 73 halottról tud.
Mozambikra kitérve felhívták a figyelmet arra, hogy az országban dúló áradások mintegy 723 ezer embert érintenek, és tovább súlyosbították az élelmiszerbizonytalanságot is. Az áradások, illetve a Madagaszkár felől érkező Gezani ciklon nyomán több mint 210-en meghaltak.
Halálos áldozatokat jelentette a Dél-afrikai Köztársaságból, Zimbabwéből és Zambiából is, ahol emellett kolerás megbetegedéseket is regisztráltak.
A termőföldek megsemmisülése tovább súlyosbítja az élelmiszerbizonytalanságot, amely az el Nino-jelenséggel összefüggő szárazság miatt már korábban is súlyos gondokat okozott a régióban - figyelmeztettek a beszámolóban.
A világszervezet az erre a célra létrehozott Központi Vészhelyzeti Segélyalapjából (CERF) már összesen ötmillió dollárt (1,5 milliárd forint) szabadított fel Madagaszkár, 9,5 millió dollárt (hárommilliárd forint) pedig Mozambik javára.
Nyitókép: X

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott