
Drón csapódott be egy romániai panelházba

„Pontosan értik, hogy Orbán nem fogja kibírni, ha bekövetkezik egy benzináremelés” – állítja egy videóban Leonyid Kucsma korábbi ukrán elnök egykori tanácsadója. Oleg Szoszkin szerint Volodimir Zelenszkij és kormánya kiszámított, tudatos akciót hajt végre a Barátság kőolajvezeték kapcsán.
A videóban Szoszkin hangsúlyozza, hogy véleménye szerint Zelenszkij és csapata pontosan kiszámolta, hogy Ukrajna még túléli áprilisig az európai hitel nélkül, azonban Orbán Viktor a választás hajrájában nem tudna mit kezdeni egy hirtelen benzinár-emelkedéssel.
Egy benzinárugrás történik márciusban, Ukrajna pedig nem javítja meg a vezetéket. Vagyis javítja, de lassan, lelkesedés nélkül, arra hivatkozva, hogy nincs alkatrész, támadják őket és a többi. Ezzel máris egy hiány alakul ki minden benzin- és dízeltermékből
– fogalmazott a volt tanácsadó.
Szoszkin szerint egyúttal még tetőzné a bajt, hogy éppen ekkor indul a mezőgazdasági szezon, Magyarország pedig nagy agrárország, sok mezőgazdasági terméket állít elő, így sok üzemanyagra is van szükség. Zelenszkij és csapata pedig pontos számításokat végzett Szoszkin szerint.
A számítás tehát nagyon pontos: kibírjuk, nem baj, ezek a pénzek úgy is csak áprilisban érkeztek volna. Április 12-én aztán választások, Orbán veszít, jön az új ember, vele együtt dolgozunk Európában, és azonnal feloldják az összes hitelt, sőt még több pénzt is adnak nekik
– fogalmazott.
Szoszkin szerint egyébként egyértelmű, hogy most már közvetlen összecsapás zajlik, ha pedig Orbán nyer a választáson, akkor Zelenszkij egyértelműen veszíteni fog.
Jól láthatóan tehát Ukrajna a magyar választások befolyásolása végett döntött úgy, hogy nem indítja újra a szállítást a Barátság kőolajvezetéken, mindezt azért, hogy a számukra kedvező jelöltet támogassák. Magyar Péter és a Tisza Párt ugyanis – ahogy arra Szoszkin is rávilágít – nem tartanának ellen Ukrajnának és feltétlenül támogatnák.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij hivatalos Instagram-oldala

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott