
Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét

Fico közlése szerint a rendelkezésükre álló információk alapján a csővezeték műszaki szempontból működőképes. Az ukrán fél ugyanakkor ennek ellenkezőjét állítja, és továbbra is halasztja a szállítási határidőket. A szlovák kormányfő ezért egy közös ellenőrző csoport felállítását javasolta Szlovákia, Magyarország és az Európai Bizottság részvételével, amely a helyszínen vizsgálná meg a tényleges helyzetet.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a Slovnaft által megvásárolt kőolaj már a fehérorosz–ukrán határon van, és Szlovákia tulajdonát képezi. Hozzátette, hogy az Európai Unióval kötött megállapodások értelmében az ország mentesül a vonatkozó szankciók alól, így joga van a már kifizetett és biztosított szállítmány átvételére.
Ez nem „orosz olaj” – jogunk van olyan szállítmányt kapni, amelyet biztosítottunk és kifizettünk
– fogalmazott.
Fico szerint Szlovákia és Magyarország nemzeti érdekeit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Úgy vélte, ha az Európai Unión belüli szolidaritás kölcsönös akar lenni, annak mindenkire egyformán kell vonatkoznia. Kiemelte: Szlovákiának joga van az energiabiztonsághoz, a szerződések tiszteletben tartásához és a méltányos bánásmódhoz.
A szlovák miniszterelnök jelezte: a Zelenszkij elnökkel folytatott egyeztetést követően tájékoztatni fogja a nyilvánosságot a tárgyalás eredményéről és Ukrajna álláspontjáról.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét

Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött

Az Európai Bizottság megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi

Halottnak tette magát egy nő, hogy túlélje az erőszakot

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták