
Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Egy 31 éves brazil influenszer, Gabriela Martins Santos de Moura meghalt, miután február 17-én kezelésen esett át egy emberi reprodukciós klinikán – számolt be róla csütörtökön a dailymail.co.uk.
Egyelőre nem tudni, hogy lombikbébi-program vagy petesejt-kinyerés történt-e esetében, de a helyi jelentések szerint a beavatkozás során súlyos szövődmények léptek fel.
A fiatal nő szív- és légzésleállást kapott, kórházba szállították, majd intenzív osztályra került. Nyolc nappal később agyhalottnak nyilvánították.
Santos de Moura a Piaui állambeli Teresinából származott, férjével, Samuel Moura ortopéd orvossal élt. Halála mindössze egy nappal a házassági évfordulójuk után következett be.
A tragédia megrázta követőit is, akik a közösségi médiában búcsúztak tőle. A fiatal nő évek óta küzdött azért, hogy édesanya lehessen, a vágyálom azonban nem várt tragédiához vezetett.

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis