2026. február 24. kedd, Mátyás
12°C Budapest

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte
A férfi feldarabolta barátját, lefagyasztotta maradványait, majd apránként elfogyasztotta azokat. A gyomorforgató sztorit most hozták nyilvánosságra.
2026. február 24., kedd 14:23
Vágólapra másolva!

A horrorisztikus eset még 2001-ben történt, amikor az északnyugat-németországi Rotenburg városában élő Armin Meiwes teret adott sötét fantáziáinak - írta meg a Mirror kedden.

Az akkor 42 éves számítógép technikusként dolgozó férfi látszólag ártalmatlannak tűnt, készségesen segített szomszédainak, amiben csak tudott. Füvet nyírt, autót javított, sőt, vacsorákat is adott.

Az egyik ilyen este azonban eléggé elfajult.

A férfi már gyerekkora óta a kannibalizmus szexualitással való keveréséről fantáziált, így a '90-es évek végén rátalált egy férfira az interneten, aki hasonló érdeklődési körrel rendelkezett.

Így meghívta vacsorázni magához, mely során lefektették a szabályokat. A 43 éves vendég, Bernd Brandes a megbeszéltek szerint nyugtatót vett be, melyre alkoholt is ivott, így teljesen kiütötte magát. Ekkor Armin levágta a péniszét, majd amikor az "áldozat" magához tért és megmosakodott, kisütötték és együtt megették.

Másnap azonban úgy döntött a technikus, hogy megöli a mérnökként dolgozó férfit. Így megcsókolta, nyakon szúrta és feldarabolta. Koponyáját a kertben elásta, testrészeit pedig a fagyóba pakolta. 

Azokat apránként kiolvasztotta és elfogyasztotta. 

10 hónap alatt összesen 20 kilogramm húst evett meg ismerőse testéből.

2004 januárjában végül Armint bűnösnek találták gondatlanságból elkövetett emberölésben, és mindössze nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélték, ami felháborodást váltott ki Németországban.

2005 áprilisában azonban az ügyészek fellebbeztek, ugyanis előkerült egy részletes videófelvétel, amit maga Armin készített a végzetes találkozóról.

Így életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, ám a börtönben lemondott a húsról, és azóta vegetáriánus lett.

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk