
Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Kubilius emlékeztetett: az Európai Unió jelenlegi tervei szerint Ukrajna idén és jövőre évente mintegy 30 milliárd euró katonai támogatást kapna egy uniós hitel keretében. A biztos szerint azonban ez az összeg nem elegendő. Norvég szakértők becsléseire hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy azonos szintű nyugati segítség mellett Oroszország idővel átveheti az irányítást a csatatéren, és akár győzelmet is arathat – írta meg a szlovén rtvslo.si.
Norvég számítások szerint egy ilyen forgatókönyv következményeinek enyhítése 1,5 billió euróba kerülne nekünk
– hangsúlyozta Kubilius. Ezzel szemben, tette hozzá, az a többletsegély, amely lehetővé tenné Ukrajna számára, hogy uralja a csatateret és békét teremtsen, ennek az összegnek mindössze a harmadába kerülne.
A biztos az Európa és Oroszország közötti közvetlen tárgyalások újraindítását sürgető hangokkal kapcsolatban is egyértelműen fogalmazott. Véleménye szerint normális párbeszéd a Kremllel mindaddig nem lehetséges, amíg Oroszország folytatja agresszióját szomszédja ellen. Ugyanakkor hangsúlyozta: az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy adott esetben békéről tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami nem azonos a politikai párbeszéd helyreállításával.
Kubilius a látogatás során az európai biztonság jövőjéről is beszélt, és figyelmeztetett: az Egyesült Államok katonai jelenléte nem marad örökké Európában. Szerinte az EU-nak le kell számolnia azzal az illúzióval, hogy az amerikaiak hosszú távon is garantálják a kontinens védelmét. Ha Washington csökkenti európai jelenlétét, Európának képesnek kell lennie pótolni az Egyesült Államok által biztosított képességeket – többek között a hadászati mobilitás és az űrtechnológiák terén is.
A biztos külön kiemelte: jelenleg mintegy 100 ezer amerikai katona állomásozik Európában, akik kulcsszerepet töltenek be a kontinens stratégiai védelmében. Az amerikai erők gyors átcsoportosítási képességeivel szemben az EU 27 tagállamának hadseregei nem rendelkeznek hasonló rugalmassággal. Ezért Kubilius szerint elengedhetetlen egy „európai pillér” kiépítése a NATO-n belül, valamint egy valódi európai védelmi unió létrehozása.
Ennek részeként úgy vélte, hogy az uniós védelmi képességek fejlesztésébe más országokat is be kell vonni, köztük Ukrajnát, amely egyedülálló, harctéri tapasztalatokkal rendelkezik.
Kubilius szlovéniai és ljubljanai látogatása során munkareggelin vett részt Robert Golob miniszterelnöknél, valamint több uniós vezetővel és biztostárssal is egyeztetett. Programjában szerepel találkozó a szlovén védelmi miniszterrel és a külügyminiszterrel is, továbbá részt vesz az Európai Néppárt (EPP) csoportjának tanácskozásán.
A nyitókép illusztráció (Andrius Kubilius Hivatalos Facebook oldala)

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott