
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Kedden megtalálták annak a négyéves gyermeknek a holttestét, aki január 23-án tűnt el a Szamos folyóban – adta hírül kedden a maszol.ro.
Kedden 11 óra 20 perc körül, a január 23-án eltűnt kiskorú felkutatására irányuló keresések során – a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság, a Kolozs Megyei Csendőr-felügyelőség, valamint a Kolozsvári Mobil Csendőregység képviselőivel együttműködésben – a tűzoltók megtalálták egy kiskorú holttestét. A helyszínen tartózkodó egységek emelték ki a vízből, Széplak település térségében
– állt a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatásában.
Január 23-án egy négyéves és egy ötéves gyermek Szamosújváron, a folyópart közelében lévő dombon szánkózott, amikor a vízbe estek. Egy 9 éves gyerek észrevette, hogy a két kicsit elsodorta a víz, azonnal a közeli lakóházakhoz sietett, ahol riasztotta az ott tartózkodókat segítségért. Ennek nyomán egy 17 éves fiatal sikeresen kimentette az 5 éves gyermeket a vízből. Őt hamarosan kórházba szállították szakorvosi ellátásra, de a másikukat elragadta a víz.
A rendőrség vizsgálja a gyermek halálának körülményeit.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott