
Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

A reméltnél rosszabb jegyet kapott fizikából, ezért kiugrott az iskola első emeleti ablakából egy 13 éves diák a romániai Beszterce-Naszód megyei Telcsen – írta meg szerdán a maszol.ro.
Az eset a tanórák közötti szünetben történt.
Ma körülbelül 10 órakor a 112-es egységes segélyhívó számon érkezett bejelentés arról, hogy Telcs településen egy diák kiesett az emeletről és megsérült. A helyszínre kiérkező (…) rendőrök egy helyi 13 évest azonosítottak, és az elsődleges vizsgálatok szerint az iskolája első emeletéről esett le
- közölte a rendőrség.
A fiút rohammentővel ágyéki sérüléssel, és lábtörés gyanújával szállították a besztercei sürgősségi kórházba, ahol ellátták. A szülők kérésére a délután folyamán hazavitték a gyermeküket.
Úgy tűnik, igen (szándékos cselekedet volt). Amikor megkérdezték tőle, miért tette, azt válaszolta, hogy ,,az élet nehéz”. A magyarázat több irányba mutatott: megpróbált jobb jegyet szerezni fizikából, azt hiszem, de a vártnál rosszabbat kapott, és úgy érezte, minden hiábavaló, az élet nagyon nehéz
- mondta a hírportálnak a Telcsi Műszaki Líceum igazgatója, hozzátéve, hogy a borzalmas eset a fiú hatodikos osztálytársait rendkívül megviselte.
Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval