
Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

A városvezetés közleménye szerint a tiltást az olaszországi Kresz szigorítása is szükségessé teszi. Az új közlekedési szabályok ugyanis már tavalytól kötelezővé tették a sisakviselést a rollerhasználók számára, amit a bérlést üzemeltetők a mai napig nem tartanak tiszteletben, és nem írják elő a sisakot a felhasználók számára.
Firenze önkormányzata hangoztatta, problémát jelent, hogy a bérelt rollerekkel gyakran a járdán közlekednek, és mindennaposnak számít a bérelt járművek "vadparkolása", vagyis ott hagyják őket, ahol akarják.
A rollerszolgáltatást Firenzében működtető vállalat fellebbezéssel élt, amit a közigazgatási bíróság elvetett.
Firenze Párizs, Madrid és Prága példáját követi: a francia fővárosban 2023-ban, Madridban egy évvel később, Prágában pedig idén januártól tiltották be a bérelhető e-rollereket.
Torinóban a vakok és gyengénlátók helyi szövetsége szorgalmazta a rollerek bérlésének betiltását. Annyit értek el, hogy nyártól a bérlő cégeknek még több parkolóhely kiépítését kell finanszírozni a rollerek számára, és a kétkerekűekkel a város bizonyos részein csökkenteni kell a sebességet.
Róma önkormányzata most februárban egy hónapos leállást rendelt el a főváros legnagyobb rollerszolgáltatója számára, amely azonban a bírósághoz fordult és halasztást kapott.
Az elektromos rollerek bérlésével foglalkozó vállalatok adatai szerint Olaszországban jelenleg közel negyvenezer ilyen járművet lehet bérelni. A flotta 2022-ben volt a legnagyobb, amikor a rollerek száma elérte az ötvenezret.
Azóta a közlekedési szabályok szigorítása, a kötelező sisakviselés bevezetése csökkentette a bérlések számát. Március végén lép hatályba az elektromos rollerekre előírt rendszám és biztosításkötés is.
Forrás: MTI / A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett