
Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Megkezdődik a horvát fiatalok felkészítése egy esetleges háborúra, míg a svédek hasonló lépésre készülnek. Több mint hétszáz sorkatonai behívó került kiküldésre a kötelező sorkatonai alapkiképzés első turnusára Horvátországban, és mindössze heten éltek lelkiismereti kifogással – közölte Tihomir Kundid vezérezredes, a horvát fegyveres erők vezérkari főnöke. Az első bevonulók március 9-én kezdik meg a kéthónapos alapfokú katonai kiképzést a knini, a slunji és a pozsegai laktanyában. A tervek szerint Kninbe és Slunjba egyenként 200-200, Pozsegára pedig 400 újonc vonul be, ugyanakkor a pontos létszám csak a behívások véglegesítését követően lesz ismert.

Kundid tájékoztatása szerint a bevonulók korszerű felszerelést kapnak, köztük a horvát gyártású VHS gépkarabélyt. A kiképzés első szakaszában a résztvevők a gyalogos katonák alapvető ismereteit és készségeit sajátítják el, amelyeket később a tartalékos szolgálat során tovább mélyíthetnek. A tervek szerint évente öt kiképzési turnust indítanak, egyenként mintegy 800 sorkatonával, idén azonban – mivel az első turnus csak márciusban kezdődik – összesen négy behívási ciklus lesz.
A vezérkari főnök hangsúlyozta: a rendszert úgy alakították ki, hogy
A hadsereg célja, hogy a fiatalok elsősorban az alapkiképzést válasszák a polgári szolgálat helyett. Mint mondta, a két hónapos szolgálat nem töri meg a fiatalok tanulmányi vagy szakmai terveit, ugyanakkor hasznos, a későbbiekben is kamatoztatható tudást biztosít. Hozzátette: a kiképzőközpontok felkészülten várják a bevonulókat, az oktatók pedig külön felkészítést kaptak a fiatalokkal való munkára. Tavaly decemberben
Horvátország 2008-ban megszüntette a sorkatonaságot, a parlament azonban 2025 októberében döntött a visszaállításáról, így 2026 januárjától ismét kötelező a kéthónapos alapkiképzés:
A katonai szolgálat alternatívájaként választható polgári szolgálat részletszabályait a kormány rendeletben határozta meg: a vallási vagy erkölcsi okból lelkiismereti kifogást benyújtók a belügyminisztérium irányítása alatt teljesíthetik szolgálatukat. A polgári védelemnél három hónapig szolgálók
A szolgálat heti öt napon, napi nyolc órában zajlik. A belügyi tárca az idén legfeljebb mintegy 800 főt fogadhat, míg az önkormányzatoknál hozzávetőleg ötezren teljesíthetnek szolgálatot.
Nyitókép: MTI/Katona Tibor

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából