
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Zelenszkij bejegyzésében úgy fogalmazott: „Ukrajna mindent megtesz annak érdekében, hogy 2027-re technikailag készen álljon az EU-csatlakozásra. Legalább a fő lépéseket teljesíteni fogjuk.” Hozzátette, hogy konkrét dátumot szeretne látni a megállapodásban.
Az ukrán elnök szerint amennyiben az Egyesült Államok, Oroszország – „konkrétan Putyin” –, ő maga mint Ukrajna elnöke, valamint Európa által aláírandó megállapodás nem tartalmaz pontos csatlakozási időpontot, akkor Oroszország mindent megtesz majd a folyamat blokkolására. Megfogalmazása szerint Moszkva nem feltétlenül közvetlenül, hanem „bizonyos európai képviselőkön keresztül” próbálhatja akadályozni Ukrajna előrehaladását.
Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy korábban is tapasztaltak hasonló helyzeteket: klaszterek nem nyíltak meg, problémák merültek fel a tagjelölti státusszal kapcsolatban, és komoly politikai küzdelmek árán sikerült csak elérni a kandidátusi státuszt. Mint írta, a klaszterek megnyitása még összetettebb kérdés.
Az elnök szerint Ukrajna számára az Európai Unió „konkrétumot” jelent, elsősorban a biztonsági garanciák miatt. Úgy fogalmazott: ez konkrét részleteket és konkrét dátumot jelent. Kiemelte, hogy a háború lezárását célzó, 20 pontos terv aláírásával garantálja az ukrán állampolgárok számára, hogy az uniós csatlakozásnak konkrét időpontja lesz.
A nyitókép illusztráció (Volodimir Zelenszkij hivatalos Instagram-oldala)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott