
Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

A súlyos bűncselekmény olaszországban egy Bresciában található befogadóközpontban történt. Mivel a kislány a szexuális bántalmazás következtében várandós lett, sikerült azonosítani az elkövetőt, egy 29 éves bangladesi migránst. Ennek ellenére az elkövető viszonylag enyhe büntetést kapott: öt év szabadságvesztést, majd ezt követően kiutasítást az országból - írta meg a Kronen Zeitung.
Egy tízéves kislányt megerőszakoltak és teherbe ejtettek. Olyan embertelen kegyetlenségről van szó, amely szó szerint elállítja az ember lélegzetét. Ennek ellenére az igazságszolgáltatás mindössze öt év börtönre ítéli az elkövetőt. A bresciai ítélet megdöbbent
– mondta Lara Magoni, a kormányzó Fratelli d’Italia párt európai parlamenti képviselője az Il Giornale című napilapnak.
Az ügyet a bíró az előkészítő szakaszban nemi erőszakról kiskorúval szembeni szexuális cselekményre minősítette át. Az eljárást emellett gyorsított formában folytatták le. Emiatt az ügyészség által kért hat év helyett enyhébb ítélet született.
A nyitókép illusztráció (Shutterstock)

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis