
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Ukrajna súlyos energiaellátási gondokkal küzd, a polgárok fűtés, áram és víz nélkül dacolnak a dermesztő hideggel, és ez eleinte Kijevben okozott válságos helyzetet, mára azonban országos problémává nőtte ki magát. A folytatódó orosz csapások nyomán sokaknál rendszeresen leáll a fűtés, miközben a legtöbb ukrán régióban a hőmérséklet tartósan -10 Celsius-fok alatt marad.
Kedden sorra érkeztek a bejelentések, hogy Ukrajna több megyéjében nincs áram, miután az orosz erők támadást intéztek Kijev ellen. Az Ukrenerho, ukrán állami áramszolgáltató közleményben jelezte, hogy a korábban kihirdetett áramszüneti menetrend több régióban érvényét vesztette és a szakemberek jelenleg is dolgoznak a stabil áramellátás helyreállításán – számolt be róla az Ukrainszka Pravda.
Kedden csak Kijevben több mint ötezer társasház maradt fűtés nélkül, a város bal partján pedig az ivóvízellátás is megszűnt. Az Ukrenerho felhívta a lakosság figyelmét, hogy az energiahálózat helyreállítása után újra érvénybe lép majd az áramszüneti menetrend.
Ahogy arról a lap is beszámolt, energiaválság tombol Ukrajnában, Zelenszkij szükséghelyzetet rendelt el. Január 16-tól Ukrajna több régiójában rendkívül szigorú áramszüneti menetrendet vezettek be. Az Ukrenerho közlése szerint az elektromos hálózat jelenleg nem képes fedezni a reggeli és esti fogyasztási csúcsokat, ezért tervezett korlátozásokat alkalmaznak az ország minden megyéjében. A lakosság sok helyen csak rövid időre jut áramhoz, kizárólag az alapvető háztartási szükségletek kielégítésére. A Kyiv Post arról számolt be, hogy az új áramkimaradási ütemterv miatt
egyes régiókban akár napi 16 óránál is hosszabb ideig áram és fűtés nélkül maradhatnak az emberek és a folyamatos orosz támadások miatt a szakemberek nem tudják megoldani a helyzetet.
A lassan négy éve tartó háború során az orosz támadások súlyosan megrongálták a lakossági földgázellátást, így sokan elektromos fűtésre kényszerültek átállni. Rendszeresen érkeznek beszámolók arról, hogy áramszünet sújt kiterjedt, nagy ukrán régiókat, vagyis sokan már árammal se tudják fűteni otthonaikat a farkasordító hidegben. Az ukrán elnököt viszont nem érdekli a nép szenvedést, továbbra sem hajlandó kompromisszumos békemegállapodást kötni Oroszországgal.
A közösségi médiában megosztott beszámolók szerint volt akiknél mínusz 2 fokig hűlt le a levegő a lakásban – a hosszú ideje tartó áramkimaradás miatt – , ráadásul ezzel párhuzamosan az ivóvízellátás is szünetelt.
Nyitókép: X

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott