
Megölte feleségét és gyereküket egy férfi - megtudta, hogy a kicsi nem is tőle van

A heves esőzések következtében csütörtökön hajnalban zúdult sárlavina az Északi-sziget keleti partján fekvő Mount Maunganuinál lévő kempingre, amely tele volt a nyári szabadságukat töltő családokkal. A térségben 24 óra alatt 274 milliméter eső esett, több, mint bármikor a feljegyzések kezdete óta.
A hatóságok közlése szerint hat, hivatalosan is eltűntnek nyilvánított ember, köztük két tinédzser után folyik a kutatás. Keresnek további három személyt is, külföldi turistákat, akiket még nem nyilvánítottak eltűntnek. Egyelőre nem tudni, hány külföldi állampolgár van az eltűntek között.
David Guard, a tűzoltóság és katasztrófavédelem tisztviselője elmondta, hogy 25 fős mentőcsapatuk munkáját önkéntesek, rendőrségi keresőkutyák és munkagépek is segítik. Richard Chambers új-zélandi rendőrfőnök arról tájékoztatott, hogy a katasztrófa mértéke és a helyszíni kockázatok nehezítik a mentést. Mint mondta: nagyon óvatosan dolgoznak, ezért napokig is eltarthat a kutatás.
A helyszínen készült videofelvételeken összeroncsolódott lakóautók és legalább egy teljesen összezúzott épület látható a kemping területén.
Christopher Luxon miniszterelnök pénteken ellátogatott a helyszínre és találkozott az érintett családokkal, akiknek mély együttérzését fejezte ki. Luxon kormányzati támogatást ígért az érintett területeknek. A kormányfő azt is elmondta, hogy vizsgálatot indítanak annak megállapítására, hogy miért nem sikerült a katasztrófa előtt gyorsabban kiüríteni a kempinget.
Az őslakos maorik által szentként tisztelt Maunganui-hegy népszerű turisztikai célpont óceánra néző túraösvényekkel és szörfözőlehetőséggel a lábánál.
Az Északi-sziget szinte teljes keleti partvonalát sújtó heves esőzések Tauranga külvárosában, Welcome Bay közelében is földcsuszamlást okoztak, amelyben ketten életüket vesztették egy lakóház romjai alatt, és többeket keresnek még. Az Új-Zélandi Rádió (RNZ) közlése szerint a földcsuszamlás halálos áldozata egy nagymama és unokája volt, akiket egy házban találtak meg. Rajtuk kívül egy súlyos sérültje is van a katasztrófának.
A térségben több utat lezártak, több várost elvágva a külvilágtól.
Forrás: MTI

Megölte feleségét és gyereküket egy férfi - megtudta, hogy a kicsi nem is tőle van

Merz: az áprilisi választástól várja az ukrán EU-csatlakozás tárgyalásának felgyorsítását

Bevetésre igyekvő tűzoltót bírságolt meg a rendőrség

Több tucat kutyát öltek meg egy menhelyen, videóra vették

Kijev nem kegyelmez, kiszolgáltatott embereket hurcolnak a kápósaik a frontra

Újszülött holttestet találtak egy hajléktalanszállón, anyja ölhette meg

Német védelmi miniszter: mindenki nézze át a készleteit, és ha nincs mit adni, küldjön pénzt Ukrajnának

Korrupció miatt razziáztak az Európai Bizottság épületeiben

Leállt a Barátság kőolajvezeték, az ukránok az oroszokat vádolják

Zelenszkij emberrablói ismét akcióba lendültek - videó

Újabb megrázó videók kerültek ki az ukrajnai brutális kényszersorozásokról

Újabb magyar nemzetiségű ember halt meg az ukrajnai háborúban