
Korrupció miatt razziáztak az Európai Bizottság épületeiben

Vitalij Klicsko szerint az oroszok humanitárius katasztrófát akarnak okozni, és igen közel is járnak hozzá. Kijev felében a legutóbbi orosz csapások óta se áram, se fűtés nincsen, csak januárban pedig már hatszázezer ember hagyta el a fővárost, ahol jelenleg is tombol a tél – írta meg az Origo.
Oroszország nagyszabású légicsapásai nyomán Kijev mintegy felében az áram-, fűtés- és vízellátás is szünetel, ami a humanitárius válság kockázatát növeli. Vitalij Klicsko polgármester arra kérte azokat, akik tehetik, hogy ideiglenesen hagyják el a fővárost. Oroszország az elmúlt napokban több száz drónt, cirkálórakétákat és ballisztikus rakétákat vetett be, amelyekkel az energetikai infrastruktúrát támadta.
A jelentések szerint az egyik ballisztikus rakéta közvetlenül eltalált egy hőerőművet, ennek okán pedig a távfűtési rendszerből a vizet le kellett engedni, mert félő volt, hogy a csövek a fagyban elrepednek.
A fagyos körülmények között több ezer ház maradt fűtés nélkül, a lakók egy része így átmeneti, vészhelyzeti sátrakba kényszerült. Azonban sajnos nem mindenkinek jut hely ezekben a sátrakban, akik pedig a lakóházakban maradtak sok esetben már a fürdőszobát sem tudják használni az elfagyott csövek miatt.
Klicsko szerint egyértelmű, hogy Oroszország azt szeretné, ha Kijev nem tudná átvészelni a telet, ezzel pedig humanitárius katasztrófát okoz. A polgármester jelentése szerint csak januárban hatszázezer ember hagyta el a hárommilliós Kijevet.
Eközben azonban a politikai csatározás is zajlik, miután Klicsko már több alkalommal is támadta Volodimir Zelenszkijt a kijevi állapotok miatt. A polgármester szerint ugyanis más régiókban a helyreállításra sokkal több energiát fektet az ukrán kormányzat, mint a fővárosban, ahol több ezer ember fagyoskodik a tél közepén.

Korrupció miatt razziáztak az Európai Bizottság épületeiben

Leállt a Barátság kőolajvezeték, az ukránok az oroszokat vádolják

Zelenszkij emberrablói ismét akcióba lendültek - videó

Újabb megrázó videók kerültek ki az ukrajnai brutális kényszersorozásokról

Újabb magyar nemzetiségű ember halt meg az ukrajnai háborúban

Ukrán képviselő fenyegeti Orbán Viktort, amiért nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását

Rekordszint közelében az ukrán államadósság

A Zelenszkij-tervet maga az elnök is megerősítette

Elérte Madagaszkárt a Gezani ciklon, sokan meghaltak

Sokkoló fordulat a kanadai mészárlás ügyében – megszólalt a szakértő

Fegyveres támadás történt egy dél-oroszországi középiskolában

Odesszában most nem jött be az erőszakos sorozók terve – Videó