
Lángok martalékává vált Nápoly ikonikus színháza

Mint arról nemrégiben beszámoltunk, egy egyesült államokbeli 34 éves pennsylvaniai férfit, Jonathan Gerlachot több mint 100 emberi csontváz maradványaival fogták el, most közel 600 bűnügyi váddal néz szembe. Kiderült ugyanis az ügy indítéka.
Mint kiderült, 2025 novemberében egyre több meggyalázott sírról érkezett bejelentés, így a rendőrök kiemelten figyelték a helyi temető környéket. Így bukkantak rá két hónappal később az elkövetőre, aki igazán gyanús volt, ugyanis egy vászonzsákot, feszítővasat és egyéb különféle tárgyakat tartva távozott a temetőből, melyben mint kiderült két mumifikálódott kisgyermek maradványa, három koponya és egyéb vegyes csontok voltak.
A kocsiját átvizsgálva még több csontot és koponyát találtak a hátsó ülésen. A rendőrök nem tétlenkedtek, és házkutatási paranccsal érkeztek a tettes lakásához, ami borzasztó látványt tartogatott.
Az ingatlanban 100 teljes vagy részleges emberi maradványt találtak. A maradványok többsége csontvázszerű, míg néhány még bomlásban volt, sőt, az egyik emberi maradványhoz még mindig hozzá volt kötve a pacemaker.
A fiatal férfi beismerte tettét és elvezette a nyomozókat a pontos helyszínre, illetve azt is megmutatta, hogy hogyan nyitotta ki a sírokat.
A napokban azonban fény derült az ügy indítékára is.
A férfi ugyanis pénzszerzés céljából egy „Emberi csontok és koponyák eladásával foglalkozó csoport”-ban árusította az emberi maradványokat a Facebookon és az Instagramon - tudatta a Metro.

A nyomozás továbbra is folyamatban van.
Holttesttel való visszaéléssel, jogellenes eltulajdonítással, betöréssel, birtokháborítással és szándékos meggyalázással vádolják Jonathan-t.
Jelenleg őrizetben van, előzetes meghallgatására január 20-án kerül sor.
Nyitókép: Delaware Megyei Kerületi Ügyészség

Lángok martalékává vált Nápoly ikonikus színháza

A brit és a német vezérkari főnök egyszerre mondta ki a rettegett mondatot – már nincs visszaút

Hivatalosan beismerte Kijev polgármestere: vége lehet Ukrajnának, az ország fennmaradása a tét – „a szívünkre céloznak”

Fagyos éjszakák várnak a kijevi családokra + videó

Meghalt egy magyar turista Srí Lankán, a rendőrség vizsgálódik

Vádat emeltek a magyar lányokat megerőszakoló migránsok ellen

Válás után ölte meg feleségét és fiát egy férfi, a házat is rájuk gyújtotta

Megerőszakolt, majd megfojtott egy 5 éves kislányt egy férfi

Újabb ukrán korrupciós botrány: őrizetben a volt energiaügyi miniszter

Müncheni Biztonsági Konferencia: növelni kell az európai atomfegyver arzenált

A brit hadsereg felépített egy ukrajnai falut, ahol gyakorolják az oroszok elleni harcot

Vonatról rángatták le és vették őrizetbe Zelenszkij exminiszterét