
Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Az incidens kedden kora délután történt. Az ügyészség közlése szerint egy késsel felfegyverzett férfi két nőt sebesített meg súlyosan: egy francia állampolgárt és egy 36 éves luxemburgi nőt, majd elmenekült.
A luxemburgi rendőrség közleménye szerint mindkét áldozat életveszélyesen megsérült, egyikük nem sokkal később belehalt sérüléseibe, míg a másik nőt súlyos állapotban kórházba szállították.
A Luxemburger Wort napilap beszámolója szerint a támadás helyszíne egy lakóépület volt a limpertsbergi sugárúton, ahol a rendőrség lezárta a környéket. A lap forrásai szerint az incidens röviddel 14 óra után történt, és összefüggésben állhatott egy betöréssel, ezt azonban a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg.
Az RTL tévécsatorna úgy tudja, hogy az elhunyt nő egy ingatlanügynökség alkalmazottja volt, aki lakásbemutató miatt tartózkodott az épületben, ahol két kiadó apartmant hirdettek. A súlyosan sérült másik nő feltehetően ugyanazon házban lakott.
A francia Républicain Lorrain napilap kedden este arról számolt be, hogy az áldozat a francia Moselle megye északi részéből származott.
A rendőrség tájékoztatása szerint a feltételezett elkövető menekülése közben autójával balesetet szenvedett egy közeli utcában, ahol nekiütközött egy fekete BMW-nek. A helyszínen igazságügyi szakértők mintákat vettek a járműből.
A rendőrség végül a Luxemburg városától néhány kilométerre fekvő Strassen és Bridel közötti erdős területen fogta el a feltételezett támadót. A hatóságok nagyszabású akciót hajtottak végre a Biergerkräiz és Bridel térségében, és arra kérték a lakosságot, hogy ne vegyenek fel stopposokat, valamint azonnal jelentsenek minden gyanús viselkedést.
Az ügyészség közölte: a férfi nem Luxemburgban él, és semmilyen családi kapcsolatban nem áll az áldozatokkal. A nyomozás eddigi adatai szerint más személy nem volt érintett az ügyben.
A gyanúsított kihallgatása szerdán délután is tartott, indítékai továbbra sem ismertek.
Forrás: MTI

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony

Iskola előtt fogtak el egy pedofilt, játékok és óvszerek voltak nála

Beismerés: Ukrajnának „nemzeti érdeke, hogy Magyarországon kormányváltás történjen

Háborús nyerészkedés: Kapitány Istvánhoz hasonlóan a Shell vezérigazgatója is óriási haszonra tett szert