
Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

Az avignoni rendőrség számára rendkívüli eseményekkel telt a szilveszteri éjszaka. Január elsején, nem sokkal éjfél után egy járőrkocsi a Reine Jeanne térségében teljesített szolgálatot, amikor pirotechnikai eszközökkel célzott lövések érték. A tűzijátékokat egyértelműen a rendőrautóra irányították – tájékoztatott az esetről az Origo.
Amikor az egyenruhások megpróbálták elfogni az elkövetőket, a helyzet hirtelen súlyosbodott: mintegy harminc ember lépett fel velük szemben fenyegető módon.
A rendőröket körbevették, megtámadták, és újabb tűzijátékokat lőttek rájuk.
Mégis, a rendzavarók aggresszív viselkedésének ellenére sikerült elfogni azt a személyt, aki a pirotechnikai eszközt használta. Az intézkedések során összesen hat embert vettek őrizetbe, közülük egyet az avignoni ügyészség elé állítottak. Az érintett január 2-án, pénteken jelent meg a helyi büntetőbíróságon, ahol időhalasztást kért a védekezés előkészítésére. Az incidens következtében nyolc rendőr sérüléseket szenvedett, ezért többnapos felépülésre szorulnak.
Hasonló esetek a németeknél
Németország több városában is erőszak, balesetek és súlyos sérülések kísérték a szilveszteri ünneplést. A mentőszolgálatok, a rendőrség és a tűzoltók országszerte nagy erőkkel vonultak ki, miközben Berlinben négyszáz embert vettek őrizetbe újév reggeléig, és legalább 24 rendőr megsérült.
Lipcsében rendőröket támadtak meg, több helyszínen szemeteseket gyújtottak fel, és üvegekkel dobálták meg az intézkedőket. A Connewitz negyedben, amely korábban is ismert volt zavargásairól, kordonokat kellett felállítani.

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak