
Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Január 1-jétől minden 18. életévét betöltő fiatal automatikusan megkeresést kap Németországban a Bundeswehrtől. A lépés a német hadsereg utánpótlásának megerősítését célozza, és egy újfajta, digitális alapú rendszer bevezetését jelenti.
A nagykorúvá váló fiatalok egy QR-kóddal ellátott levélben kapnak értesítést, amely egy online kérdőívhez vezet. Ebben alapvető személyes adatokra, iskolai végzettségre, esetleges képesítésekre, valamint testméretekre és a fizikai állapot önértékelésére kérdeznek rá. A kérdőív végén azt is meg kell jelölni, hogy az érintett vállalna-e önkéntes katonai szolgálatot – írta meg a Tagesschau.
A rendszer egyik legfontosabb eleme, hogy a kérdőív kitöltése a férfiak számára kötelező, míg a nők esetében önkéntes. Aki elmulasztja a válaszadást, vagy szándékosan valótlan adatokat ad meg, bírságra számíthat. A Bundeswehr ezzel egy olyan adatbázist kíván létrehozni, amely válság- vagy védelmi helyzetben gyorsan mozgósítható utánpótlást biztosít.
Azok a fiatalok – férfiak és nők egyaránt –, akik a kérdőívben jelzik szolgálati szándékukat, behívást kaphatnak orvosi alkalmassági vizsgálatra, amennyiben az adatok alapján alapvetően megfelelőnek tűnnek. A kötelező, országos szintű orvosi vizsgálatok jogilag 2026. január 1-jével indulnak, ám a Bundeswehr jelezte: a rendszer kiépítése még folyamatban van, ezért elsőként a jelentkező önkénteseket vizsgálják.
A tervek szerint Németországban 24 mintavételi és vizsgaközpont jön létre, amelyek 2027 közepére készülhetnek el. Ezt követően már teljes korosztályokat vizsgálnának meg. Maga a vizsgálat egy egész napot vehet igénybe, az érintetteket a munkaadóknak erre az időre el kell engedniük, bércsökkentés nélkül.
A vizsgálat az alkalmasság megállapítását szolgálja. A lelkiismereti okból szolgálatot elutasítók – hasonlóan a korábbi rendszerhez – továbbra is kérhetik a katonai szolgálat megtagadását, ám az alkalmassági vizsgálaton nekik is részt kell venniük.
A nemek közötti különbségtétel alkotmányos alapokon nyugszik: a német alaptörvény jelenleg csak a férfiak kötelező fegyveres szolgálatát teszi lehetővé. Ennek megváltoztatásához kétharmados parlamenti többségre lenne szükség, ami jelenleg nem látszik reálisnak.
A változás sok fiatal számára szokatlan lehet, ám a német kormány és a hadsereg szerint elengedhetetlen lépés a honvédelem megerősítéséhez egy egyre bizonytalanabb nemzetközi környezetben.
A nyitókép illusztráció (Shutterstock)

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek