
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A minap egy 17 éves fiú ellen emeltek vádat, miután megerőszakolt egy 13 éves lányt az amerikai Idaho államban - írta meg a Crime Online hétfőn.
Az estet a lány mostoha nagyapja jelentette a rendőrségnek még áprilisban, miután Zaiden C. Evans és a haverja a férfi háza melletti lakókocsiba invitálta a tinit és mindketten lefeküdtek vele.
Az aktusok után azonban Zaiden erőszakos lett a lánnyal, hiába kérte, ne tegye, újra közösült vele.
A lány ezt elmondta az anyjának, aki akkoriban Kaliforniában volt, így szólt a gyerek nagyapjának, hogy vegye kezébe az ügyet.
A rendőrök összegyűjtötték a lány ruháit, amiket akkor viselt, nemi erőszak gyanújával indítottak vizsgálatot, és kihallgatták a tinit.
Hónapokkal később, szeptember 17-én egy rendőrtiszt közölte, hogy két férfi DNS-ét is megtalálták a darabokon, az egyik a Zaidené.
A fiú ellen végül a napokban emeltek vádat, viszont felnőttként fogják bíróság elé állítani. A másik fiúról egyelőre nem tudni, őt is felelősségre vonják-e.
Zaiden előzetes meghallgatása január 28-án lesz.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott