
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, akik a leginkább szenvednek hitvallásukért. XIV. Leó pápa december 25-én mondott karácsonyi üzenetében is a világ különböző részein háborúk, vallási üldözés, terrorizmus miatt szenvedők között az első helyre azokat a keresztényeket tette, akik a Közel-Keleten élnek, és akikkel nemrég libanoni apostoli útja során találkozott.
"Szent István szelídsége, bátorsága és megbocsátása kísérje mindazokat, akik konfliktushelyzetekben a párbeszédet, megbékélést és a békét ösztönzik"
- mondta XIV. Leó.
Az egyházfő az első században megkövezett Szent István mártírhalálát a világra és a világosságra jövetel, az újjászületés, a hit meglátása jelképének nevezte.
Hangoztatta, hogy egy ember se dönt saját világra jöveteléről, de élete során többször is olyan helyzetben találja magát, amelyben a világosságot kell választania.
"Nincsen hatalom, amely felül tud kerekedni Isten tettein. Akárhol is a világban, van, aki az igazságosságot választja, még ha magas is az ára, van, aki a békét saját félelmei elé helyezi, van, aki a szegényeket szolgálja saját maga helyett"
- jelentette ki XIV. Leó.
Hangsúlyozta, hogy a mai világ bizonytalanságában és szenvedései közepette az öröm lehetetlennek tűnik, mivel "aki ma a békében hisz, és Jézus és a mártírok fegyvertelen útját választotta, gyakran gúny tárgyává válik, kitaszítják a közbeszédből, és nem ritkán azzal vádolják, hogy a vetélytársaknak és az ellenségnek kedvez. A keresztényeknek azonban nincsenek ellenségei, hanem fivérei és nővérei, akik azok maradnak akkor is, amikor nem értik meg egymást" - jelentette ki.
Úgy vélte, Szent István halálakor megbocsátott gyilkosainak, ami nagyobb erő volt, mint a fegyvereké. XIV. Leó megjegyezte: a megbocsátás ingyenes, mindenki szívében megtalálható, akármikor aktiválható, és ellenállhatatlan kommunikációs ereje van, amikor valaki másképpen tekint testvérére, figyelmet és elismerést fordítva rá.
A napsütötte Szent Péter téren többen hallgatták a pápa szavait, mint december 25-én, amikor az esőben huszonhatezren gyűltek össze - áll az MTI tájékoztatásában.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott