
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A helyi kormány vezetője bejelentette, hogy hatósági vizsgálatot rendelt el az okok megállapítására. Újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a biztonsági előírások esetleges megsértését is meg kell vizsgálni.
A tűz Goa északi részén, Arpora tengerparti településen ütött ki, amikor mintegy száz vendég tartózkodott az emeleten lévő tánctéren. Szemtanúk arról számoltak be, hogy egy robbanás után a lángok másodpercek alatt elborították az épületet.
A Times of India című lap rendőrségi forrásokat idézve azt írta, hogy a halálos áldozatok közül legalább négy turista volt, a többiek feltehetően a "Birch by Romeo Lane" nevű klub alkalmazottai. A Hszinhua kínai állami hírügynökség szerint a rendőrség hivatalos közleménye megerősítette, hogy a 25 halálos áldozat között négy turista és tizennégy alkalmazott volt, további hét áldozat személyazonosságát pedig még nem sikerült megállapítani.
A Hszinhua által idézett Alok Kumar goai rendőrfőkapitány szerint a riasztást követően azonnal a helyszínre siettek a hatóságok. A mentést nehezítette, hogy a klub egy folyóág mellett található, így a tűzoltóautók csak mintegy 400 méterre tudtak megállni. A mentés egész éjjel tartott, jelenleg az áldozatok azonosítása zajlik.
Kezdetben a rendőrség egy konyhai gázpalack felrobbanására gyanakodott, de a tűz okát továbbra sem sikerült egyértelműen megállapítani - írta az Indian Express című lap Goa rendőrfőkapitányát idézve. A lap szerint azt sem zárják ki, hogy pirotechnikai eszközök szikrái indíthatták el a tüzet.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott