
Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

A kérdés különösen érzékeny pillanatban került napirendre, hiszen közben – amerikai közvetítéssel – béketárgyalások zajlanak az ukrajnai háború lezárásáról. Donald Trump amerikai elnök a hétvégén „jelentős előrelépésről” beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott egyeztetései után, ám mindez nem akadályozta meg Rómát abban, hogy továbbra is a katonai támogatás fenntartása mellett döntsön - írta meg a Bloomberg.
Olaszország a háború kitörése óta legalább 2,5 milliárd euró értékben nyújtott segítséget Ukrajnának, beleértve légvédelmi rendszereket és más katonai eszközöket is. A mostani döntés megerősíti, hogy Róma a következő években is része marad a nyugati támogatási struktúrának.
A koalíción belül azonban komoly ellenállás mutatkozott. Matteo Salvini, a Liga vezetője hónapok óta nyíltan bírálja az Ukrajnának nyújtott segélyeket. Salvini az úgynevezett „ukrán háborús maffia” működésére, valamint a korrupció veszélyére hivatkozva követelte a támogatások leállítását, és azt hangsúlyozta: az olasz adófizetők pénzének felhasználását sokkal szigorúbban kellene ellenőrizni.
Salvini álláspontjával szemben Giorgia Meloni és a Forza Italia vezetése következetesen a katonai támogatás fenntartása mellett érvelt. Antonio Tajani külügyminiszter ugyan az utóbbi időben óvatosabb hangot ütött meg – különösen az amerikai fegyvervásárlásokról szóló NATO-tervek kapcsán –, a kormány egésze végül mégis a folytatás mellett kötelezte el magát.
Az olasz kormány üzenete így továbbra is ellentmondásos: miközben a miniszterelnök „igazságos és tartós békéről” beszél, és hangsúlyozza a tárgyalások fontosságát, a gyakorlatban Olaszország tovább finanszírozza a háborús erőfeszítéseket. Mindez egybeesik az Európai Unió friss döntésével is, amely 90 milliárd eurós hitelcsomagot hagyott jóvá Ukrajna számára a következő két évre.

Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

Magyar bűnözőt tepertek le a rendőrök egy külföldi áruházban, hihetetlen részletek derültek ki

Texasban halálos áldozatokat is követelt a tornádó

Vád alá helyezik hétfőn a Donald Trump részvételével tartott gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit

Tovább növekedett az erdő- és bozóttüzek kiterjedése az egyesült államokbeli Georgia államban

Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe

Lezárták a népszerű dunai rakpartot, tűzszerészek lepték el a környéket

Többen meghaltak a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban

Kolumbiában többen meghaltak egy bombamerényletben az ország délnyugati részén

Elszakadt a "katapult" kábele, videón a pénteki hátborzongató baleset

Elindult a Progressz MSZ-34 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra

Lövések dördültek el Washingtonban egy rendezvényen, amelyen Donald Trump elnök is részt vett