
200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Az eset hétfő hajnalban történt az Iparía kikötőben, az Amazonas-vidéki Ucayali régióban, ahol megkezdődött az esős évszak.
Az egyik hajó a regionális főváros, Pucallpa kikötőjéből érkezett, fedélzetén 65 utassal, akik elszigetelt őslakos közösségekhez tartottak. A másik hajó üres volt.
Tizenkét halálos áldozat van
- nyilatkozott telefonon az AFP francia hírügynökségnek Patrich Pantoja, a regionális egészségügyi ügynökség igazgatója, hozzátéve, hogy "kezdetben 20 sérültünk volt, akik már elhagyhatták a kórházat". "Mintegy 30-36 ember eltűnt" - tette hozzá. Az áldozatok többsége az őslakos közösségekhez tartozik.
Az UTV Noticias csatorna által sugárzott felvételeken több ember látható, akik kétségbeesetten futnak a folyó homokos partján, miközben bőröndök és áruk sodródnak a vízben. "Hatalmas földcsuszamlás történt, és a hajó gyorsan elsüllyedt. Az emberek az ablakokon keresztül menekültek ki" - nyilatkozott az egyik túlélő a helyi Comunidad Nativa Puerto Belén en Iparía weboldalon.

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel