
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Január 7-től a turistáknak kéteurós belépőjegyet kell váltaniuk Olaszországban a Trevi-kúthoz is, a rómaiak azonban továbbra is ingyen látogathatják a híres műemléket - számolt be róla kedden a Corriere della Sera olasz napilap.
A város vezetése jelentős bevételt remél a lépéstől. A Trevi-kútnál egy éve már korlátozták a látogatószámot a nagy forgalomra tekintettel: egyszerre csak 400 látogatót engedtek a közelébe. Januártól két bejáratot alakítanak ki, egyet a turistáknak, egyet pedig a rómaiaknak.
A kéteurós (770 forintos) jegyet készpénzben vagy bankkártyával is ki lehet majd fizetni.
Alessandro Onorato, a főváros idegenforgalmi illetékese elmondta, hogy a belépőjegy bevezetésével a híres műemléket, Niccolo Salvi 17. századi barokk alkotását is védeni akarják. A jegybevételből pedig a fejlesztéseket és szolgáltatásokat fogják finanszírozni.
A város az első félévben mintegy 5,3 millió látogatóval számol, ezzel a Trevi-kút a Colosseum után Róma második leglátogatottabb műemléke lehet.
A Trevi-kutat Federico Fellini Az édes élet című filmje tette világhírűvé, amelyben Anita Ekberg fürdött éjszaka a szökőkútban. Egy hiedelem szerint, aki vissza akar térni Rómába, annak válla felett egy érmét kell beledobnia a szökőkút vizébe. Sok turista a tilalom ellenére meg is akar mártózni a kút vizében, amit a helyi hatóságok 450 eurós (173 ezer forintos) bírsággal próbálnak megakadályozni.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott