
Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Edith Brutman, lánykori nevén Markovics Edit a kárpátaljai Nagyszőlősön született 1946-ban. Ausztráliában a Bné Brit zsidó szervezet helyi csoportjában az előítélet- és diszkriminációellenes bizottság alelnöke volt.
Izraeli barátja szülővárosából az MTI tudósítójának elmondta, hogy 1965-ben Nagyszőlősről az elsők között hagyta el a Szovjetuniót, családjával Ausztráliába költözött ottani rokonokhoz.
"Szeretett Editünk olyan nő volt, aki minden egyes nap az emberséget választotta. Előítéletekre elvekkel, megosztottságra szolgálattal válaszolt. Családunk mély gyászban van, de azt kérjük, hogy az élete maradjon meg emlékezetünkben, s ne az értelmetlen erőszak, amely elvette tőlünk" - áll családja közleményében.
Már korábban nyilvánosságra hozták a szintén kárpátaljai, 1947-ben Ungváron született Weitzen Tibor nevét, aki 1972-ben vándorolt ki Izraelbe a Szovjetunióból. Ő Leningrádban (Szentpéterváron) végzett vasútmérnök volt, s 1988-ben áttelepedett Ausztráliába.
A harmadik magyar-zsidó halálos áldozat a nyolcvankét éves Pogány Mária volt, aki a Felvidékről, Komáromból vándorolt ki Ausztráliába.

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről

Farkasokhoz mászott be egy baba az állatkertben, míg a szülei telefonoztak

Tinik rabolták el osztálytársukat, megverték és fegyverrel fenyegették

„20 évet letöltök, és majd a sírodra köpök" - meg akarta ölni az anyját, mert az nem vitte el az edzőterembe

Fiatalokat vitt el a Laborc folyó, barátjukat akarták megmenteni

Hárman meghaltak a húsvéti tojáskeresésben, fa dőlt a csoportra – egy 10 hónapos csecsemő az egyik áldozat

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta jelezte a szabotázsakció veszélyét

Már az 1000 forintos lélektani határt is átlépték az üzemanyagárak húsvétkor Németországban