
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Rendkívüli jelenetek zajlottak le kedden este a szlovákiai Eperjesen és a szomszédos Kellemes településen: öt bika zuhant ki egy Lengyelország felé tartó teherautóból, és percek alatt komoly veszélyhelyzet alakult ki a forgalmas útszakaszon – számolt be róla a noviny.sk.
A kamionsofőr kezdetben észre sem vette, hogy elvesztette élő rakományát. Három bika Eperjes legnagyobb lakótelepén, egy forgalmas kereszteződésben esett az útra, további kettő pedig mintegy három kilométerrel arrébb, Kellemes község területén kóborolt.
A helyszínre rendőrök és hivatásos, valamint önkéntes tűzoltók érkeztek, akiknek gyorsan és határozottan kellett cselekedniük. Az állatok összevissza mozogtak az úton, a városi tömegközlekedést is le kellett állítani.
Határozottan volt némi félelmünk, de fel kellett ismernünk, hogy ők is félnek
– mondta Adam Loncz, a Kellemesi Önkéntes Tűzoltó-egyesület munkatársa. Hozzátette, mire sikerült az állatokat visszaterelni, „mindenki folyt az izzadságban”.
A rendőrök szolgálati járműveikkel folyosót alakítottak ki, így végül sikerült az elszabadult bikákat visszairányítani a teherautóhoz. A lengyel sofőrt a felügyelet nélkül hagyott rakomány miatt megbírságolták.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott