
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Szomorú hírek borzolják a Új-Zéland dél-keleti részén fekvő, a Canterbury régióhoz tartozó Timaru város lakóit, ugyanis egy férfi szándékosan felgyújtotta a városközpontban elhelyezett 10 méter magas fenyőfát - közölte a rnz.co.nz oldala.
A rendőröket pénteken reggel körülbelül 5 óra 30 perckor riasztották a főtér ékességéhez, amikor már a 275 méter hosszú égősorral feldíszített fenyőfa fele lángokban állt.
Közösségünk csalódottan ébredt ma reggel, amikor arról hallotta, hogy városunk karácsonyfája megsérült egy tűzvészben
– mondta Nigel Bowen, Timaru polgármestere majd hozzátette, hogy sajnálja, hogy az idén elmarad a sok családi fotó, amit a helyiek és a látogatók készítettek a fa előtt.
A hatóságok nem késlekedtek és rövid időn belül elfogták a egy 30 éves elkövetőt, akinek pénteken kell bíróság elé állnia, többek között gyújtogatás és közterületen elkövetett kés birtoklása miatt.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott