
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Legalább tizenhárom ember életét vesztette és közel százan megsérültek, amikor kisiklott egy személyszállító vonat mintegy 250 utassal Mexikó déli részén, Oaxaca államban - közölték vasárnap a mexikói hatóságok.
A mexikói haditengerészet tájékoztatása szerint a Nizanda település közelében történt baleset idején a vonaton 241 utas és kilenc fős személyzet tartózkodott. A hatóságok közlése szerint 98-an megsérültek, közülük 36 embert kórházban ápolnak, míg 139 utast már biztonságban lévőként tartanak nyilván.
Claudia Sheinbaum mexikói elnök az X közösségi oldalon azt írta, hogy öt sérült állapota válságos. Hozzátette: magas rangú kormányzati tisztségviselőket küldtek a helyszínre, hogy segítsék az áldozatok hozzátartozóit.
Oaxaca állam kormányzója, Salomón Jara Cruz részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak, és közölte, hogy az állami hatóságok együttműködnek a szövetségi szervekkel a mentésben és az érintettek ellátásában.
A mexikói főügyészség vizsgálatot indított az ügyben - jelentette be Ernestina Godoy Ramos főügyész egy, a közösségi médiában közzétett bejegyzésben. A baleset okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A dpa beszámolója szerint a mentési munkálatokba a haditengerészet 360 katonát, 20 járművet, négy szárazföldi és három légi mentőegységet, valamint egy taktikai drónt is bevont.
A balesetben érintett Interóceáni Vasútvonalat (Tren Interoceánico) 2023-ban avatták fel Andrés Manuel López Obrador volt elnök idején. A projekt az Interóceáni Folyosó része, amely a Tehuantepeci-földszoroson keresztül köti össze a Csendes-óceán partján fekvő Salina Cruz kikötőjét a Mexikói-öbölnél található Coatzacoalcosszal. A kezdeményezés célja a dél-mexikói térség gazdasági fejlesztése volt, valamint egy, a Panama-csatornával is versenyképes stratégiai kereskedelmi útvonal kialakítása - áll az MTI tájékoztatásában.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott