
Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

A hadsereg szóvivőjének közleménye szerint a katonai 15 hónapig tartó eljárás keretében indított pert a védelmi hírszerzés (Inter-Services Intelligence, ISI) egykori főigazgatója, Faiz Hamíd nyugalmazott altábornagy ellen a hadsereg működését szabályozó törvény alapján - áll az MTI tájékoztatásában.
Hamídot 2024-ben vették őrizetbe, miután a legfelsőbb bíróság belső vizsgálatot rendelt el az úgynevezett Top City projekt csalással kapcsolatos vádak ügyében. A Top City vállalat Iszlámábád mellett magánlakóparkot fejlesztett.
A mostani bejelentés szerint a vádlott ellen négy vádpontban, politikai tevékenység folytatása, a titoktartási törvénynek az állam biztonságát és érdekeit sértő megszegése, hatalommal és kormányzati forrásokkal való visszaélés, valamint egyéneknek jogtalanul okozott kár miatt indítottak eljárást.
A szóvivő megfogalmazása szerint a bíróság "hosszú és fáradságos" jogi eljárás után minden vádpontban bűnösnek találta Hamídot, és 14 év szabadságvesztésre ítélte. A közlemény hangsúlyozza, hogy a katonai bírósági eljárás jogszerűen zajlott, biztosították Hamíd számára a védekezés teljes jogát, beleértve az általa választott védőügyvédet is. Hamíd rendelkezik a fellebbezés jogával - tették hozzá.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte


