
Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Lavrov szerint az európai politikai vezetőket „elvakította a saját ambíciójuk”, és nemcsak az ukrán lakosság, hanem saját állampolgáraik biztonságát sem veszik figyelembe. A külügyminiszter úgy fogalmazott: csak így magyarázható, hogy Európában továbbra is napirenden van egy úgynevezett „tettre készek koalíciójának” katonai bevetése Ukrajnában. Hozzátette, Oroszország ezt az álláspontot már többször egyértelművé tette.
A nyilatkozat előzménye, hogy december közepén több meghatározó európai ország vezetője közös állásfoglalásban jelezte: Ukrajna jövőbeli biztonsági garanciáinak részét képezhetné egy európai vezetésű, multinacionális katonai erő létrehozása. Ezt később John Healey brit védelmi miniszter is megerősítette, aki szerint a „koalícióhoz” csatlakozó országok már növelték csapataik készültségi szintjét egy esetleges ukrajnai telepítés előtt.
Moszkva reakciója egyértelművé teszi, hogy egy ilyen lépés a konfliktus közvetlen eszkalációjaként értelmezhető.
A nyitókép illusztráció (Shutterstock)

Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal