2025. december 06. szombat, Miklós
9°C Budapest

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot
Óriási tiltakozási hullám kezdődött a katonai szolgálat reformjának elfogadása után. Németország-szerte utcára vonultak a fiatalok, akik szerint őket senki nem kérdezte meg arról, akarnak-e háborúba menni.
2025. december 06., szombat 10:36
Vágólapra másolva!

A társadalmi és politikai vita ellenére is átment a sorkatonai szolgálatról szóló törvény a német parlamenten. A válaszreakció sem maradt el, miután pénteken Németország-szerte tüntettek a fiatalok a katonai szolgálat reformja ellen – írja a Politicóra hivatkozva a Magyar Nemzet.

Utcára vonultak a diákok

A Bundestag által elfogadott friss törvény szerint Németországban minden 2008 után született férfinek kötelező lesz kérdőívet kitöltenie alkalmasságáról és katonai szolgálatra való hajlandóságáról. Amennyiben azonban nem sikerül a hadsereg sorait önkéntes alapon feltölteni, úgy a jövőben akár a kötelező katonai szolgálatot is visszavezethetik.

A német fiatalok pénteken egyértelmű üzenetet küldtek: nem akarnak háborúba menni.

Pénteken több iskolában is elhalasztották az utolsó órát, a diákok pedig az utcára vonultak tiltakozni. Az ország több nagyvárosában és kistelepülésén is párhuzamosan zajlottak a megmozdulások. Berlinben mintegy ezer fiatal vonult az utcára.

A tiltakozás mögött álló kezdeményezés, a „Schulstreik gegen Wehrpflicht” (iskolai sztrájk a sorkatonai szolgálat ellen) a következőt írta weboldalán: 

A politikusok és a Bundeswehr vitatkoznak arról, hogyan kellene újra bevezetnünk a sorkatonai szolgálatot. De senki sem beszél velünk. Senki sem kérdezi meg tőlünk, hogy mit akarunk.

A tüntetéseken több portál is megszólaltatott fiatalokat. A nyilatkozók java része csak keresztnevét, vagy még azt sem akarta megadni, félve az esetleges következményektől. Abban azonban szinte mindegyikük egyetértett, hogy a katonai szolgálat reformja miatt dühöt és csalódottságot éreznek. Az egyik tiltakozó szerint a mostani helyzet kísértetiesen hasonlít az első és második világháború előtti időszakra.

Miért kell a háborúkat felfegyverkezéssel megoldani? Ez csak az első és második világháború előtti események ismétlése”

– fogalmazott.


Egy másik tiltakozó szerint neki semmi problémája nincs azzal, ha valaki a katonai hivatást választja, azonban a kötelező jellege miatt úgy érezte az utcán a helye. Többen pedig már azon gondolkodnak, hogy hogyan kerülhetnék meg a behívót.

Aktívan olyan képzésben vennék részt, ami nem segít az életben, kivéve, hogy megtanuljam, hogyan kell embereket ölni

– fogalmazott egy másik diák.

Nyolcvanezer új katona

Habár a fiatalok egyértelműen kifejezték több mint 90 városban és településen, hogy nem kérnek a rájuk erőltetett kötelező katonai szolgálatból és nem is kívánnak Ukrajnáért meghalni, a német törvényhozásban továbbra is vannak, akik szerint ezek a lépések szükségszerűek.

Military,Soldier,Silhouette,With,Machine,Gun,Over,Sunset
Fotónk illusztráció: Shutterstock

A Bundeswehr 2035-ig 80 ezer új katonát szeretne toborozni, és az ehhez szükséges utat az új törvény részletesen lefekteti. A védelmi minisztériumnak félévente jelentést kell tennie a Bundestagnak a haladásról.

A törvény kritikusai szerint 

a kötelező nyilatkozat és az orvosi vizsgálat az első lépés a teljes sorkatonai szolgálat felé. 

A törvény támogatói azonban azzal érvelnek, hogy az önkéntes alapú rendszer nem fog elég embert szolgáltatni, így ha Németország valóban teljesíteni akarja vállalását, akkor szükségszerű a teljes körű és kötelező katonai szolgálat visszaállítása.

Nyitóképünk illusztráció: Shutterstock

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk