
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

A szomorú tragédia még január elsején történt az amerikai Kentucky államban, amikor a 36 éves Amber Winstead bedrogozta magát, majd beült egy kád vízbe 3 hónapos gyermekével, aki meghalt. A nőt a napokban ítélték el – számolt be róla a People kedden.
Amber újév első napján egy louisville-i motelben szállt meg gyermekével. Bekábítószerezte magát, majd tele engedte vízzel a kádat a fürdőszobában, hogy megfürödjön.
Magával vitte azonban a kicsit is, ám kis idő múlva elaludt, a gyerek pedig belefulladt a vízbe.
Órákkal később a hatóságok ébresztették, akik mellette találták a kicsi lebegő holttestét.
Már a mentők sem tudtak segíteni rajta.
A nő végül október 31-én tett beismerő vallomást a bíróságon, ahol kiderült, hogy lassan végez a rá korábban kiszabott drogkezelési terápiával.
Ítélethirdetésre decemberben kerül sor.
Nyitókép: Louisville-i Rendőrség
Kapcsolódó tartalom:

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit