
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Négy felnőtt és egy mindössze három hónapos csecsemő keveredett el Romániában, a Brassó megyei Kisfundáta egy félreeső, elzárt útján – adta hírül szombaton a Maszol.ro.
A Román Csendőrséghez péntek délután érkezett riasztás a 112-es segélyhívóra. A turisták egy térképes alkalmazás útmutatása alapján tértek le a főútról, ám a választott út valóságos csapdának bizonyult: a nehezen járható szakaszon autójuk elakadt a sárban, ahol teljesen magukra maradtak.
A csendőrök GPS-koordináták és hozzátartozói információk alapján indultak a család keresésére, és körülbelül 50 perc alatt sikerült rájuk találniuk a hegyek között. A mentés azonban még csak ekkor kezdődött: mintegy három kilométert kellett gyalogolniuk a szolgálati járműig. A csoport legkisebb tagját – a mindössze három hónapos babát – a csendőrség egyik tagja vitte végig karjában. A turistacsoportot végül épségben visszavitték a panzióba, ahol megszálltak.
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott