
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Az eset a bellakúla, más néven nuxalk őslakos közösség területén történt, Vancouvertől mintegy 700 kilométerre északnyugatra.
A Nuxalk Nation helyi közösség a támadás után közölte, hogy a különösen agresszív medve továbbra is a környéken kószál. A rendőrség és a természetvédelmi őrség jelenleg is a terület átvizsgálását végzi, a lakosokat pedig arra kérték, maradjanak otthon, és kerüljék a környező utakat.
A mentőszolgálat jelentése szerint ketten életveszélyes, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, a többieket a helyszínen látták el. A beszámolók szerint a kísérő tanárok mellett más felnőttek is igyekeztek közbelépni, hogy megvédjék a gyerekeket; legsúlyosabban egy férfi tanár sérült meg, akit helikopterrel szállítottak kórházba.
Az egyik iskolás édesanyja arról számolt be, hogy fia a csoport elején haladt, és olyan közel volt a medvéhez, hogy hozzáért a grizzly bundája, miközben az egy másik gyermek felé rontott. Többen kisebb sérüléseket szenvedtek, amikor a tanárok medvesprayt használtak a gyerekek kimenekítése közben.
A Nuxalk Nation iskolájában, az Acwsalctában péntekre tanítási szünetet rendeltek el, és pszichológiai segítséget ajánlottak fel a diákoknak és a tanároknak.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott