
Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Hétfő hajnalban kiégett Bernd Baumann, az AfD Bundestag-frakciója parlamenti ügyvezetőjének autója a politikus hamburgi háza előtt. A tűzben több autó is teljesen kiégett, ahogy azt Baumann egy kedden közzétett videóban is bemutatta. Saját járműve – amely felesége nevén volt – is a tűz martalékává vált. Az eset Hamburg-Othmarschen városrészben történt.
A hatóságok szándékos gyújtogatásként kezelik az ügyet, és a baloldali szélsőséges háttér lehetőségét vizsgálják.
A hamburgi rendőrség szerdai közlése szerint a Staatsschutz (államvédelmi egység) politikai bűncselekményként értékeli az esetet, miután az interneten az Antifa egy beismerő nyilatkozat jelentetett meg, amelyet a hatóságok hitelesnek tartanak.
A beismerő levél lázító üdvözletet küld a „megvádolt, bebörtönzött és bujkáló antifasisztáknak”, erőszakra és terrorra buzdítva őket.
Baumann ellen nem ez volt az első támadás. Úgy tudni, három hete az Indymedia nyilvánossá tette Baumann és két másik hamburgi AfD-politikus magánlakcímét is.

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést