
Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Hóviharban eltűnt turistákat keresnek Patagónia Chiléhez tartozó részén a Torres del Paine nemzeti park területén, akik közül legkevesebb öten életüket vesztették - részletezte az MTI a helyi hatóságok keddi közleményét.
Anahi Cardenas, a helyi polgármester szerint eddig két mexikói, két német és egy brit állampolgár holtteste került elő, de az időjárási viszonyok megnehezítik az eltűntek keresését.

A bejegyzés itt megtekinthető.
Guillermo Ruiz, Chile déli tartományának, Ultima Esperanzának egyik vezető tisztségviselője elmondta, hogy a turisták a nemzeti park Los Perros táborának közelében tévedtek el, egy olyan területen, amely csak négy-öt órás gyaloglással érhető el a legközelebbi, járművel megközelíthető ponttól.
Ruiz közölte, hogy a hadsereg alakulatait is bevetik keresésben a hatóságok által időközben lezárt, 193 kilométer óránkénti széllökésekkel és rossz látási viszonyokat okozó hóvihar sújtotta térségben.
Egyelőre nem ismert a még eltűntként nyilvántartott turisták nemzetisége. A Torres del Paine Nemzeti Park, kiugró hegycsúcsaival és szubpoláris erdőségeivel, mintegy 1810 négyzetkilométeren terül el, és évente több százezer látogatót vonz.

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval