
Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Egy 76 éves angliai Ruddingtonban élő férfi, Jon Ruben beismerte, hogy a nyári táborában droggal kevert édességeket adott 13 év alatti fiataloknak, majd többüket szexuálisan bántalmazta – részletezte a Mirror.
A rendőrség július 27-én vonult ki a Stathern Lodge nevezetű táborba, amikor is több gyermek rosszullétre panaszkodott, egyikük pedig még az eszméletét is elvesztette. A kiérkező rendőrök vazelint, babaolajat, szexuális játékokat és fecskendőket is találtak az épületben.
A tettes tanár volt, és ő választotta ki, hogy kik jöhetnek az általa tartott táborba, ahova főként fiúkat válogatott ki. A bírónő, Mrs. Prior elmondása alapján, miután a fiúk pizsamába öltözek, az elkövető megjelent a nyugtatókat tartalmazó csokoládékkal, amit mindig a lehető leggyorsabban kellett elfogyasztaniuk a kiskorúaknak.
A drogozás célja az volt, hogy szexuálisan zaklassa azokat, akiket kiválasztott, és biztosítsa, hogy a többiek aludjanak, így nem lesznek szemtanúi…Évekig játszotta a gyerekekkel az úgynevezett édes játékot
- közölte a bírónő a meghallgatáson.
A gyerekek másnap reggel mindig rosszul érzeték magukat, de az elkövető mindig csak azzal nyugtatta őket, hogy biztos csak a fáradtság lehet az oka.
A szexuális ragadozó beismerte tettét, ám cáfolta, hogy szexuálisan közösült volna áldozataival.
Jelenleg 13 év alatti gyermekek szexuális zaklatásával, gyermekkínzással, szeméremsértő képek készítésével, valamint kábítószer birtoklásával vádolják.

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket