
Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

A díj célja a frekvenciastabilitáshoz szükséges tartalékok finanszírozása, vagyis az energiarendszer megbízható működésének biztosítása – írta meg az elering.ee.
Ezt a díjat akár az energiafüggetlenség árának is nevezhetjük, miután Észtország levált az Oroszország által ellenőrzött energiarendszerről
– mondta Kalle Kilk, az Elering vezérigazgatója.
Az Elering szeptember közepén nyújtotta be a frekvenciaszabályozási tartalékok finanszírozásának módszertanát a Versenyhivatalhoz jóváhagyásra. Eredetileg azt javasolta, hogy a költségek 60 százalékát a fogyasztók, 40 százalékát pedig a termelők fedezzék. A hivatal azonban úgy ítélte meg, hogy a terheket egyenlő arányban kell viselniük, így az Elering módosította a javaslatot, és október 30-án meg is kapta a jóváhagyást.
A véglegesített módszertan alapján a termelők és a fogyasztók összesen legfeljebb 60 millió euró értékben fedezik a frekvenciatartalékok költségeit. Az Elering a díj kiszámításakor levonta azokat a bevételeket, amelyek a Kiisa vészhelyzeti tartalékerőmű működéséből származnak. Amennyiben a tartalékköltségek 2026-ban meghaladják a 60 millió eurót, a különbözetet az elektromosáram-tőzsdéről származó túlterhelési bevételekből fogják fedezni.
A most meghatározott díj 2026 egészében változatlan marad, de az Elering a következő években költségalapon, féléves előzetes bejelentéssel módosíthatja azt.
A 3,73 euró/MWh díj egy átlagos, havi 250 kWh fogyasztású háztartásnak körülbelül 1,2 euróval növeli meg az áramszámláját, áfával együtt.
Ugyanettől az időponttól, vagyis 2026 januárjától egy másik új tétel is megjelenik a villamosenergia-számlákon: a ellátásbiztonsági díj. Ez a díj fedezi azokat a költségeket, amelyek a biztosan szabályozható energiatermelés fenntartásához szükségesek, különösen akkor, ha az időjárás miatt a megújuló energia termelése alacsony, de a fogyasztás – például téli hideg idején – magas. Ennek várható hatása a lakossági fogyasztók számára havi kicsivel több mint 2 euró lesz, szintén áfával együtt.
Összességében 2026-tól az észt áramfogyasztók számára átlagosan 3 euró körüli havi többletet jelent majd a két új díj bevezetése.

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok

Alvó kislánnyal együtt loptak el egy autót - videóval

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt