
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A rakéta a cég texasi indítóállomásáról indult, rövid időre belépett az űrbe, majd mintegy egy órával később az Indiai-óceánba csapódott. Az alsó fokozat a tervek szerint, a tengeren szállt le, a repülés során műholdak kibocsátását is modellezték.
Az Elon Musk milliárdos vezette SpaceX "izgalmas" repülési tesztnek nevezte a küldetést, és közölte, hogy a következő tesztre a Starship átdolgozott változatát fogják használni.
A New York-i Szabadság-szobornál magasabb Starship két részből áll, ezek a startot követően szétválnak: a mintegy 70 méter hosszú Super Heavy nevű hordozórakéta és az 50 méteres Starship felső fokozata. Mindkettő úgy van kialakítva, hogy a Földre való visszatérés után újra felhasználható legyen.
Az amerikai űrügynökség, a NASA a Starshipet az űrhajósok Holdra szállítására tervezi használni, míg a SpaceX vállalat végső soron a Marsra irányuló küldetésekhez tervezi felhasználni - áll az MTI tájékoztatásában.
A Starshipet először 2023 áprilisában tesztelték, de az a repülés az indulást követően néhány perccel robbanással végződött. A későbbi tesztek során a felső fokozat eljutott az űrbe, és kontrollált módon landolt az Indiai-óceánon, a korábbi repülések többsége nem felelt meg az elvárásoknak.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott