
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Lesújtó hír rázta meg a romániai egészségügyi közösséget: A Buzău megyei sürgősségi kórház 37 éves orvosi igazgatóját, Stefania Szabót kedd reggel holtan találták az ügyeleti szobában – számolt be róla a maszol.ro.
A fiatal sebész hétfő reggel kezdte meg szolgálatát, és még aznap részt vett a pulmonológiai osztály bővítésének átadásán. Kollégái szerint semmi sem utalt arra, hogy baj lenne. Ám amikor kedden hajnalban nem vette fel a telefonját, munkatársai 6 óra körül bementek az ügyeleti helyiségbe – ott már nem tudtak segíteni rajta.
Stefania Szabo október 1-jén ünnepelte 37. születésnapját, és 2021 óta töltötte be az orvosi igazgatói posztot. Munkatársai és páciensei egyaránt elhivatott, empatikus szakemberként ismerték, aki mindig a betegekért élt.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott