
Húsvéti tojásokat kereső csoportra dőlt egy fa Németországban, többen meghaltak

Legalább húsz magyar rekedt a kedvelt üdülőhelyszínen a Tanzániához tartozó Zanzibáron, ahol brutális zavargások törtek ki – hívta fel a figyelmet a Mandiner.
Mint kiderült, a szigeten lövéseket lehetet hallani, és a repteret, a közúti tömegközlekedést és a tengeri kompjáratokat is leállították, és egy napig nem volt internet elérhetőség sem.
A Blikk beszélt egy magyar családdal, akiknek a hotel recepciósa elmondta, hogy a választások miatt lehet káosz és bár a család bejutott közben a reptér biztonsági zónájába, arról nincs hír, hogy felkerültek-e a gépre.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy folyamatos a nagykövetségi ügyelet a tanzániai zavargások miatt, és a konzulok fogadnak minden bajba jutott magyar állampolgárt.
A zavargások ugyanakkor főleg az ország szárazföldi részét érintették, a turisták körében is népszerű Zanzibárt szigetet nem
– húzta alá a tárcavezető.
A Kenya Airways és az Ethiopian Airlines nemzetközi járatai viszont továbbra is repülnek, de a megmaradt kapacitások hamar beteltek, és több repülőteret is lezártak.
Jelenleg nincs tudomásunk veszélyben lévő magyarokról a térségben, de folyamatosan nyomon követjük az eseményeket
– közölte a politikus, majd hozzátette, hogy a regisztrált magyar állampolgárok mindegyikének közvetlen üzenetet küldtek a Konzinfo applikáción keresztül, és folyamatosan tartják a kapcsolatot a térségben tartózkodó magyarokkal.
Veszélyben lévő magyar állampolgárról jelenleg nincs tudomásunk, a konzuli szolgálathoz sem érkezett ilyen jellegű segítségkérés.. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk az érintett utazási irodákkal annak érdekében hogy mielőbb megoldást találjunk a magyarok hazautazására
– erősítette meg az országgyűlési képviselő.

Húsvéti tojásokat kereső csoportra dőlt egy fa Németországban, többen meghaltak

Terrortámadás készült a magyar határ közelében

Alekszandar Vucsics: Kompromisszum nélkül intézkedéseket teszünk mindenkivel szemben, aki veszélyezteti az infrastruktúrát

Nagyszabású rendőri és katonai akció a kritikus gázinfrastruktúra közelében Magyarkanizsán - videóval

Hiába stabil a gázellátás, a törökök emelik a rezsi árát

Vucsics: Nagy rombolóerejű robbanóanyagot találtak a Török Áramlatnál a magyar határ közelében

Ukrajna: nem kell megjavítani a Barátság vezetéket, hanem búcsút kell inteni az orosz olajnak

Sokkoló jelentés Kárpátaljáról: jogtalanul, embertelen körülmények között tartják fogva a hadköteleseket az ungvári toborzóközpontban

Robert Fico öngyilkos hajóhoz hasonlította az EU energiabizottságát

Brutális földrengésről került ki videó, több áldozatról szólnak a hírek

Összepréselték egymást a szurkolók, meghalt egy ember a nézőtéren – Videó

„Csak lőj le!” – halálos lövés lett a veszekedés vége egy szerelmi háromszögben